Keresés

A „Stella Sztori”: életút-beszélgetés Simó Gabriella Elnök Asszonnyal

A Stella Zrt.-vel kapcsolatban beszélgettünk a cég elnök asszonyával.

A Stella 1952-ben alakult, amivel mára az első magyarországi, napjainkban is virágzóan működő, 100%-ban magyar tulajdonú szépségipari vállalkozás. Ahogyan majd’ minden üzletben, a Stella életében is voltak hullámvölgyek, ám ezeken Simó Gabriella Elnök Asszony mindvégig sikeresen vezette át a céget. Sokan „csak” a hazai működést látjuk, de a Stella mögött egyre növekvő export tevékenység áll, aminek köszönhetően a Stella saját márkás termékeivel már a világon több országában találkozhatunk. Elnök Asszonnyal készített interjúnkból sok mindenre fény derül.

Tekintsük át nagy vonalakban a cég életét. 69 év alatt több társadalmi és gazdasági változás is bekövetkezett. Hogyan boldogult ezekben a helyzetekben a Stella?

A Stella rengeteg mindenen ment keresztül, jövő februárban lesz 70 éves. Átéltük a rendszerváltást, az EU-ba lépést, a liberalizációt és számos olyan változást, ami ennek kapcsán következett be. Ezek mind befolyásolták a Stella kereskedelmét. Túlélési és megerősödési stratégiánk a következő: a fejlődést előtérbe helyezve próbálunk igazodni a változó viszonyokhoz.

Amikor én 36 évvel ezelőtt elkezdtem itt dolgozni, akkor más szelek fújtak. A cég nagyon rossz állapotban volt. 92 milliós volt az árbevételünk és 96 milliós az adósságállományunk. Az első feladatunk az volt, hogy kinőjük az adósságállományt, aminek sikerét a mai beszélgetésünk is bizonyítja. Ez persze egy hosszabb és több lépcsős folyamat eredménye volt.

Amióta idekerültem, a Stella kereskedése mindig is növekedett. Nem olyan óriási ütemben, de mindig nőtt. Azt tartottam a legfontosabbnak, hogy úgy dolgozzunk, addig nyújtózkodjunk, ameddig a takaró ér. Erre még nagyapám tanított meg, aki szintén kereskedő volt.

A talpra állás érdekében kereskedtünk mindenfélével, amit éppen kerestek vagy kértek, mi előállítottuk és megszereztük. Így exportáltunk többek között cirokseprűt, lepedőt és logózott faliórát is. Kellett a leleményesség is az üzlethez, abból tudtunk fejlődni. Aztán rendezvény szervezésbe is kezdtük. 25 évig évente mi szerveztük Magyarország legnagyobb fodrász-, kozmetikai- és divat rendezvényét, a STELLA DIVATFÓRUMOT, ami egyébként még ma is a nevem alatt van levédve. Akkor még egészen más világ volt, a professzionális termékek is hiánycikknek számítottak, a fodrászok egy-egy ilyen vásárra bevásárolni jöttek – mi pedig lehetőséget biztosítottunk erre. Hiszen ezen a rendezvényen részt vettek Európa legnagyobb fodrász-, és kozmetikaicikk gyártói, magyar kiállítói és a legismertebb divat cégek két napon keresztül óriási színpadi bemutatóval, fergeteges szakmai műsorral mutatkoztak be a Kongresszusi Központban

Majd jött a liberalizáció és ráálltunk a termékfejlesztésre. Egy előnye volt: valutakímélés céljából megszereztem hozzá a gépeket is, nem csak a termékeket. Többek közt Izsákon töltötték az asszonyok a szőkítőport és a hajfestékeket. (Ma a termelés zárt rendszerben működik már.) Ez arra is jó volt, hogy megtanultuk a termelést, beleláttunk a folyamatokba. A szegedi Florinnal egy év alatt gyártottunk mintegy 2 millió hajlakkot, és még számos fodrászterméket, ebből 5 év alatt helyre is állt a Stella.

Simó Gabriella, a Stella Zrt. Elnök Asszonya

Mit árultak a Divatfórumon?

Akkoriban nagyon sok volt az általunk képviselt külföldi cég, aminek elláttuk egyedárusítói képviseletét: L’Oréal, Wella, Londa, Goldwell, Tondeo, Ermilla, Albanevosa, és még sorolhatnám. A Wellának rengeteg hajlakkot, szőkítőport és hajfestéket gyártottunk és csomagoltunk Cegléden és Izsákon.

Ma is megtalálhatók Magyarországon az Ön által említett cégek, de nem a Stella portfóliójában. Mi lett ezekkel a kapcsolatokkal?

Ezek a cégek, amiket korábban képviseltünk, mind önállósodtak. Leányvállalatokat, vagy képviseletet nyitottak Magyarországon átvették azt a piacot, amit addig mi megteremtettünk. És ekkor jött az, hogy el kellett dönteni és megkeresni a kiutat, ami a saját márkás termékek gyártásához vezetett.

Milyen érzés, hogy a korábban képviselt cégek ma a Stella saját márkás termékeinek a vetélytársai?

Felemelő és megtisztelő érzés, hogy versenyre kelhetünk velük.

Gazdaságilag milyen elveket követ?

A körülményeink már jó ideje megfelelnek bármelyik olyan nemzetközi cégnek, aminek korábban a képviselete voltunk. A fejlődési ütemünk persze lehetne sokkal nagyobb, ám bizonytalan talajon. Ezt mi nem engedjük meg magunknak. Emellett a vezetésem másik alapelve – a biztonság értékteremtés mellett – a korrekt kereskedelem. A vevőinkkel, partnereinkkel és az alkalmazottjainkkal is tisztességes megállapodásaink vannak. Nálunk gyakorlatilag mindenki úgy van bejelentve, amennyiért valóban dolgozik. Tulajdonképp 1 forint sem megy vagy jön ki a cégből bizonytalan alapon. A Stella ma egy tőkeerős vállalat. Hitele nincs, saját ingatlanjaiban gazdálkodik, stabil lábakon áll, tartozása nincs, és élvezi a vevői és a beszállítói bizalmat egyaránt.

A Stella saját tulajdonú ingatlanjainak egy része

A COVID okozta váratlan vírushelyzet mennyire rendítette meg a Stellát?

Pénzügyeinket tekintve az árbevételünk 1,5%-kal lett nagyobb, mint 2019-ben, bár arra az évre 10%-os növekedést terveztünk. Emellett egy fontos megállapítást is hozott számunkra: most kiütközött, hogy cégünk túlzottan ráállt arra, hogy professzionális termékeket értékesít, betartva azt, hogy lakosságnak nem árusít professzionális termékeket. Ezen felismerés mentén erősítettük a lakossági vonalat, de mindezt úgy, hogy ez a fejlesztés ne menjen a professzionális vonal kárára.

Közben jöttek a korlátozások, amik elsősorban a szakmát érintették. A kozmetikák és fodrászatok bezárása alatt, a makeup-üzletág is visszaesett. A maszk nem tett jót a sminknek. Ezért az online szakmai napokon az aktualitásokra reflektáltunk, így készült Dominique Roberts sminkmesterrel is az „Igéző szemek a maszkban is hódítanak” című webes képzésünk. Az új termékek megérkeztek, de a bevezetéseket elsöpörte a vírus. Ahogyan két megnyitónkat is: a STELLA EXTRA Szaküzlet és a STELLA – SUBRINA Star fodrászat és referenciaszalonunk megnyitóit. Mindeközben az online jelenlét és kereskedelem eddig nem tapasztalt mértékben erősödött.

A Stella vevői bázisa mennyire aktív online vásárlás terén?

Olyannyira, hogy a forgalom átterelődött nagyrészt a webáruházra, tehát az online térre. Gyakorlatilag folyamatosan csomagolunk, mint a „Tóték”. (nevet) Ennek azonban több hátránya is van. Egyrészt addig, amíg személyesen idejött a vevő, meglátta az újdonságokat, mást is vásárolt. Itt az a tapasztalat, hogy a vásárló célzottan keres és rendel, nem áll neki böngészni. Másrészt az üzem- és csomagolóanyag költségeinek emelkedése minket is nagyban érint, bár a költségviselő képességünk abszolút megvan. Nyereség vonatkozásban sem állunk rosszul, pedig egyre magasabbak, nagyon komolyak a keletről jövő, most bekövetkezett árváltozások. Túl nagy a kitettségünk valutában, miközben a forintunk értéktelenedik és magasak a rárakodó költségek. Ma azt lehet mondani, hogy már nem minden út Rómába, hanem Kínába vezet. Nincs egy olyan termék, aminek valamelyik összetevője ne Kínából származna, ezzel pedig az említett ország nagyon is visszaél.

Csak hogy egy példát mondjak: gyakorlatilag probléma az, hogy nem adnak konténert. Fél évig kint volt a bútorkollekciónk, mire el tudtuk szállítani. És mennyiért? Az áru értékének 103%-ért. Ha most valaki az áru értékének 60%-ért el tudja hozni a termékét, az nagyon boldog lehet. Ugyanakkor, ha a keresleti oldalt nézzük, az élelmiszerek tovább drágulnak, a kereset viszont nem növekszik. Így a vásárlók választás elé kerülnek: el kell dönteniük, hogy mire akarnak költeni. Bár a szépségápolás még megmaradt ebben a kosárban, ám az alkalmak ritkulnak, a vendégek kitolják a két szalonlátogatási idő közti távolságot. Persze a piacnak az otthoni munka sem tett jót. Éppen ezért mit csinálnak a professzionális cégek? A lakosság felé fordulnak. Ennek pedig a „legkönnyebb” módja, hogy a legtöbb cég saját referenciaszalont hoz létre, saját szakmai szolgáltatást vezet be és annak keretében értékesíti – szakemberei segítségével – a lakosságnak is a professzionális termékeit. Mindenhol ezt látni, tapasztalni.

Stella Kereskedelmi Konferencia

Milyen változásokat lát a fodrász szakmai piac kereskedői oldalán?

Folyamatosan monitorozzuk a hazai piacot és megdöbbentő az árudömping. Ma mindenki eladni akar. Ahogy gyérül a kereslet, úgy szaporodik a kínálat. Teljesen megfordult a szakmai kereskedelem a Divatfórumos időkhöz képest. Akkor gyakorlatilag nem tudtunk annyi árut Magyarországra hozni, ami elég lett volna. Most viszont nincs annyi fodrász szakember, amennyi árucikk jelen van az itthoni piacon, nem beszélve a valutaárfolyam növekedése miatti kitettségről

Termékgyártóként Ön mindig tudja, mi a trend. Mi a trend?

Arccal, testtel a természet felé. A természetes összetevők dominálnak, az úgynevezett „mentes” termékek. Ezek jelentős mennyiségben vannak a Stellánál is, mi is ilyet fejlesztünk. Itt a fodrászok és a vendégek részéről is jön az igény, ráadásul komoly egészségvédelmi szerepe is van. Nagyon sok az allergiás vendég, aki nem tudja festetni a haját. Nálunk a Stella szortimentjét használva komplett szolgáltatást tudnak nyújtani a szalonok, és mi is ezt tesszük a most megnyílt STELLA-SUBRINA Star Referenciaszalonban, lévén átfogja a szépségápolás teljes vertikumát, minőségi és széleskörű kínálattal, 80%-ban saját fejlesztésű szortimenttel. Termékeinek többségét nemzetközileg szabadalmazott és ECOCERT minősítésű, természetes összetevőkből, hatóanyagokból állítjuk elő. Ilyenek például a VitaColor LUX ammóniaszegény hajfestékei, melyek minerál alapú mikropigmentes proteint, karitévajat, egzotikus gyümölcskivonatokat, olajokat tartalmaznak, valamint a népszerű SLES FREE és koffeines VitaSTYLE és VITALINE hajápoló családja, samponjai, balzsamjai, hajpakolói; és a SUBRINA legújabb fejlesztésű SP PREMIUM dermatológiailag tesztelt bio hajápolói, hajfestékei, természetes összetevőkkel, melyek nem tartalmaznak: ammóniát, ppd- t, formaldehid-felszabadítókat, kőolaj-, és ethanol származékokat, szilikont; vagy a most forgalomba hozott, speciális fejbőr- és hajproblémák kezelését szolgáló, dermatológiailag tesztelt, legújabb fejlesztésű SUBRINA CARE, RECEPT és STYLE családok.

Éppúgy, mint a VEGAN, prémium minőségű, megújult FARMAVITA HD hajápolók és hajformázók, és a legújabb fejlesztésű Life Waveing tioglikolsav mentes dauervizek, melyek mind a fejbőr, mind a haj ápolását, védelmét, megóvását, egészséges állagának megőrzését, visszaállítását szolgálják.

Összefoglalva a STELLA szépségápolási termékfilozófiája, új stratégiája, hogy a fejlesztéseihez természetes összetevőket tartalmazó, mentes hatóanyagokat alkalmaz és állít elő. Ezen törekvés jegyében a portfóliójának már 60%-a mentes szépségápolási sajátmárkás kozmetikumokból áll: úgy a hajápolók, mint a – harmadik generációs, intelligens, peptideket tartalmazó – kozmetikumok terén, mely új korszakot jelent a STELLA szépségápolási portfóliójában.

A Stella porfóliája és termékújdonságai

A referenciaszalon a STELLA előremenekülése?

Gazdaságilag igen, de ezt nem érdemes csak innen szemlélni. Szeretnénk a vendégeknek is segíteni, a fodrászoknak pedig kész megoldási javaslatokat adni. A haj- és egészségvédelme érdekében létrehozott szolgáltatások bevezetését fontosnak tartom, a szépítés mellett mi is erre törekszünk a szalonban.

Úgy gondolom sokunkat érdekel, hogyan is történik a termékfejlesztés. Ki mondja meg, hogy mit is kellene gyártani, ami innovatív újdonság, és amire igény is lesz a piacon?

Szerencsénk van, mert öt olyan céggel is dolgozunk, amik mindig a jövő trendjét képviselik. Plusz a nemzetközi kiállításokon fedezzük fel az újdonságokat. Mindig összehasonlítjuk, hogy mi hol tartunk és a nemzetközi piac hol tart. És ezt követően kiválasztjuk, mi legyen az irány.

A hajápoló termékeket az olaszokkal fejlesztjük, private label alapon. Azzal a céggel, amelyik a TIGI márkának is dolgozik. A magyar fejlesztéseknél pedig saját vegyészekkel dolgozunk. A kozmetikai termékeket itthon találjuk ki, készítjük elő és gyártjuk is, de Kínából és Olaszországból hozzuk hozzá a csomagolóanyagot.

A STELLA-SUBRINA Star fodrászat és referenciaszalonunk

Hogyan áll össze a Stella saját márkás termékeinek szortimentje?

Van a Stella gazdaságos, a középárfolyamú, és a prémium kategóriás termékválasztékunk. Mindegyiknél egyre erősebb az export. Itthon a prémium termékek értékesítése visszaszorult az elmúlt időszakban. A vírus alatt a spa-spirit-wellness vonalat erősítettük, amire rengeteg megrendelés érkezik külföldről. Jelenleg a csomagolóanyag-behozatallal van probléma, az lassabban megy a korábban említett szállítási- és konténerhiány miatt, ami pedig nagy mértékben befolyásolja a fodrászbútorok és gépek behozatalát.

Mindenre oda tud figyelni?

Igen. A Stella zárt részvénytársaság, melynek december 10-15. között van mindig a közgyűlése. Ilyenkor előkészítjük a terveket, de az élet mindent felülírhat – mint ahogyan ezt a COVID meg is tette.

Miért éppen részvénytársaság a cégforma?

Őszintén szólva azért, mert mindig más-más adóvonzata volt az egyes vállalkozási formáknak és a váltás általában arról szólt, hogy mindig valami alól kellett menekülni. Szövetkezetként kezdtem itt dolgozni, majd abból lettünk kis szövetkezet, majd Kft., aztán Rt. Ezer ilyen kis trükköt kellett meglépni a rendszerváltás előtt.

Hogyan kezdte a Stella cég vezetését? És mért éppen Ön?

Népgazdasági érdekből kaptam meg ezt a céget 1985 júniustól. A hónom alatt a mérleggel mentem be az OKISZ-ba, hogy „ide nem elnököt kell választani, hanem egy hathatós felszámolás szükséges”. Ekkor azt mondták nekem, hogy „Elvtársnő, ezt maga nélkül is meg tudjuk csinálni. Csütörtökön 8:00-ra várjuk a fennmaradási tervvel”. Mit tettem? Megcsináltam! Azt gondoltam, rosszabb már úgysem jöhet. 13 koszos pincében dolgoztunk, amiket rendszeresen elöntött a víz. Nem volt egyszerű. 25-30 fős volt a cég, rettenetes elavult körülményeink voltak. Megesett, hogy arra nem volt pénzünk, hogy elinduljanak a szállító kocsik, de ha el is indultak, akkor is csak Kecskemétig tudtak menni, amiknek Szegedre kellett volna. Nem mondom, voltak bravúrok.

Voltak benne olyan lépések, amikért egy garast sem adott volna, hogy sikerül?

Hogyne! Sok ilyen volt. A falig mindig elmentem, de a törvényeken sosem léptem túl. Az alapelveimhez mindig is tartottam magam.

Melyek ezek?

A biztonságra törekszem és az etikus kereskedelmi magatartást alapvetőnek tartom. A kereskedelem a lehetőségek tárháza, mindennel kell és lehet is élnünk, amíg az etikus. Az értékképzést tartom kiemelten fontosnak, mondhatni elég szigorúan kezelem. Erről a Stella elismerései is árulkodnak. AAA Bisnode tanúsítványunk van (ez a cégek 1,5%-nak van csak Magyarországon), 2013-ban Aranymérleg díjat is kaptunk, illetve ezévben Klauzál Gábor Díjjal is kitüntettek, amely a kereskedelem egyik legrangosabb elismerése. 2019-ben Életmű Díjat és Alkotói Díjat is kaptam a Lady Stella honosításáért. A márkacsalád több tagja is elnyerte a Magyar Termék Nagydíjat, valamint a Magyar Brands Elismerést is.

Mindig mindenért meg kellett küzdenünk és nem támogatásokból éltünk, hanem kizárólag a munkából. A megbízhatóságot igen fontosnak tartom, hogy minden számlát határidőben kifizessünk. Ennek köszönhető az is, hogy minden beszállítónk banki garancia nélkül küld számunkra több kamionnyi árut, mindezt halasztott fizetéssel. Emellett nagyon fontos, hogy ne legyen kintlévőségünk sem.

Simó Gabriella és a Stella elismerései és kitüntetései

Női vezetőként mennyire ismerik el?

Nem érzek kivételezést. Több partner arról biztosított, hogy addig bíznak a cégben, amíg itt vagyok, ennek tudható be, hogy szinte 20-30 éve azonos cégekkel dolgozunk.

Ki segített Önnek mindezek elérésében?

Senki. Mindig megnéztem, hogy ki az, aki tanácsot tud adni, és elmentem hozzá. Ez a mai napig így van. A Kamarának és a Vállalkozók Szövetségének tagja, a Kereskedelmi Szövetség elnökségi tagja vagyok. Gyakorlatilag olyan üzletemberek és gazdasági szereplők vesznek körbe, akikkel baráti alapon konzultálunk. Emellett megszállottan téziseket gyártok, tendenciákat figyelek. És aztán jött a vírus, én meg itt vagyok, itt öregedtem meg és töltöttem vezetőként közel 37 évet.