Keresés

A higiéné fenntartása mindannyiunk biztonságáért @ZOONO

Megmutatjuk a higiéné szolgálatába lépő egyedülálló termékeket.

Ahogy korábban már beszámoltunk róla, a ZOONO termékei egyedülállónak számítanak a hazai fertőtlenítőszerek piacán, hiszen a hagyományos készítményekkel szemben nem tartalmaznak alkoholt, ezért a bőr és a szervezet számára sem jelentenek veszélyt. A legnagyobb előnyük ezen felül, hogy hosszantartó védelmet nyújtanak, bőrfelületeken akár 24 órán át, egyéb felületeken pedig 30 napon keresztül képesek kifejteni a hatásukat.

A higiéné fenntartása fodrászként

Fodrászként talán kicsit szerencsésebb a jelenlegi helyzet, mint más szolgáltatási szektorokban, hiszen kevesebb korlátozás mellett lehet végezni a munkát. Viszont minden szakember felelősséggel tartozik a vendégei iránt, ezért egy olyan környezetet kell kialakítani, ahol nagy odafigyelést szentelnek a higiéniére és a fertőtlenítésre. A ZOONO szolgáltatásai között megtalálható a különböző helyiségek hatékony és hosszútávú fertőtlenítése, amelyet érdemes legalább havonta egyszer elvégeztetni, így a többi napon elegendő az általános takarítás.

A felületek fertőtlenítése mellett érdemes kiemelt figyelmet fordítani a személyes higiéniére is, mind a magunk, mind a vendégeink biztonsága érdekében. A ZOONO kézfertőtlenítő készítményeit elegendő naponta egyszer használni, hogy egész nap hatékony védelmet nyújtsanak. Ez a tulajdonság nemcsak számunkra, de a közeli ismerőseinknek is fontos, így bátran ajánlhatjuk a különleges termékeket a vendégeinknek is.

Fontos a higiéné fenntartása

ZOONO termékek a szalonban

Ha az ajánláson túl az értékesítésbe is belevágnál, keresd a ZOONO munkatársait, akik készséggel állnak a rendelkezésedre, hogy segíthess vendégeidnek hozzájutni a termékhez! Ha érdekel a lehetőség, legyél a ZOONO viszonteladója!

JELENTKEZZ AZ INFO@ZOONO.HU CÍMEN!

Bővebb információért látogass el a ZOONO oldalára: WWW.ZOONO.HU! Legyél első az egészségmegőrzésben, és a higiéné fenntartásában!

Legyél ZOONO viszonteladó!

Szöveg és képek: ZOONO, pexels.com