Keresés

A göndör frizura rövid története

Nem is gondolnánk, hogy a göndör frizura mennyiféleképpen jelen volt a történelemben.

A történelem során a göndör hajat próbálták fésülni, lazítani és vegyszerezni. Szerencsére azonban a természetesség előtérbe kerülésével inkább a haj természetes hullámait igyekeznek kiemelni, nem pedig mesterségeseket készíteni. Most tekintsük át néhány pontban a göndör haj rövid történetét a Marcel-hullámtól a természetességig.

1920-as évek

A 1920-as években a rövid, éles frizura volt újdonság a nők körében. Ebben az időben volt divatban a Marcel-hullám és az Eton Crop. Az ily módon elkészített hullámokat azonban nem tartották nőiesnek, sőt a rövid hajú nők lázadónak, merésznek tartották. A frizurát ebben az érában általában kalappal egészítették ki (vagy épp takarták el).

1940-es évek – Veronica Lake hullámai

A rövid haj trendje után az 1940-es években visszatért a hosszú és fényes haj. Az első számú idol Veronica Lake színésznő volt, a hölgyek többsége az övéhez hasonló hullámokat szeretett volna. A legendás hullámok története egyébként egy reklámfotózásból ered, amikor is Veronica egy tincse többször is a jobb szemére esett. A fotós el volt ragadtatva, a stílus pedig a színésznő sajátjává vált.

A frizura elterjedését azonban meggátolta az, hogy az amerikai hadügyminisztérium túl veszélyesnek nyilvánította (abszurd igaz?), hiszen nem lehetett vele gyárban dolgozni. Így Veronica Lake kénytelen volt egy újabb reklámban azt tanácsolni a nőknek, hogy inkább biztonságos frizurákat viseljenek.

1950-es évek – Hollywood hullámai

Az 1950-es években számos természetesen vagy mesterségesen göndör lány játszotta a hollywoodi filmek főszerepeit. Marilyn Monroe, Elizabeth Taylor, Dorothy Dandrige, csak hogy néhányat említsünk. Az ő frizurájuk nagyban meghatározta a göndörítő eszközöket használó nők hajviseletét.

Bár a fűtött hajszerszámok már nagyon régóta léteznek, a mai hajgöndörítőként ismert termékek elődjei az 1950-es években váltak népszerűvé. Sok nő számára a göndörítés heti rendszerességűvé vált, megteremtve a soron következő göndör fazonok alapját.

1960-as évek – A szabadság mozgalom

A kor színes bőrű nőire nagy hatással volt többek között Nina Simone jazz-zenész. Az ilyen idolok hatására a hölgyek elkezdték hajuk természetes formáját megtartani. Korábban üldözték az afroamerikaiakat a külsejük miatt, ez a korszak azonban nagy lökést adott nekik. Sokan úgy döntöttek, hogy hosszabbra növesztik hajukat és természetes módon viselik azt. Ezzel büszkeségüket jelezték és tiltakoztak a faji megkülönböztetés és a „bevett” szépségnormák ellen.

1970-es évek – Disco-korszak

Ebben az érában olyan művészek voltak a frizuradivat meghatározó alakjai, mint Donna Summer vagy Diana Ross. A trend pedig a nagy terjedelmű, kifésült haj volt. A diszkófrizurák és a hippi hajak mind az előző érák divatjával álltak szemben. Az új generáció lázadt, a kultúra és a társadalom változását kívánta kifejezni a hajviselettel is.

Ez a korszak volt egyébként a biztonságos otthoni hajformázó eszközök és a megaszalonok (pl. Tony&Guy) ideje. Ekkor kerültek be igazán a divatfrizurák az utca emberének látóterébe.

1980-as évek – Jheri hullámok

A Jheri hullám megalkotója a vegyész-fodrász Robert „Jheri” Redding volt, aki egyébként a Redken márka társalapítója is. A Jheri hullám egy tartós göndör frizurát takart, ami főként az afroamerikaiak között vált népszerűvé.

Könnyű kezelhetősége szintén hozzájárult a frizura sikeréhez, hiszen gyorsan mosható és viselhető volt. Hátránya volt, hogy rendkívül zsíros hatást keltett, károsította a hajat és megszínezett bármit, amihez hozzáért. Mindezek ellenére a frizurát olyan hírességek is örömmel hordták, mint például Lionel Richie.

2000-es évek – A brazil szárítás

A brazil szárítás elsődleges célja a göndör haj simábbá és kezelhetőbbé tétele volt. A kezelések keratint és más fehérjéket tartalmaztak a haj hidratálása érdekében. Ám a trendnek volt hátulütője. Az olcsóbb kezelések olyan veszélyes vegyi anyagokat tartalmaztak, mint a formaldehid. Ráadásul a kezelés időigényes volt, a kellemetlen szagok pedig megmaradtak a hajban, a károsodásról már nem is szólva.

Napjaink – a második szabadság mozgalom

A különböző társadalmi aktivizmusoknak és a tudatosságnak hála, a társadalom egyre inkább elfogadással fordul az egyén felé. Ezáltal önmagunk felé is így viselkedünk. A göndör hajjal kapcsolatos ismereteink bővültek, így az ezzel kapcsolatos újítások bekúsztak a köztudatba.

Ma ismét előtérbe kerül a természetes göndörség. A professzionális márkák ennek hangsúlyozására is hoznak létre termékeket. Létrejött a Curly Girl Method, sőt egész trendanyagok is születnek a göndörség jegyében. Úgy látszik a göndör haj, ma már nem trend, hanem életforma, ez pedig így van rendjén.

Inspiráció: HJI

Képek: Pinterest

További cikkekért böngéssz az oldalon! :)