Keresés

64. Magyar Bajnokság eredményhirdetés: ők voltak idén a legjobbak

Figyelem! Magyar Bajnokság eredményhirdetés. Mutatjuk!

Idén 64. alkalommal került megrendezésre a Magyar Bajnokság, egy rendhagyó, nosztalgikus módon. A kétnapos eseményen Magyarország tehetséges szépségipari szakemberei újra összemérhették a tudásukat. Mi is ellátogattunk a helyszínre, hiszen kíváncsiak voltunk, hogy kik lesznek az idei év legjobbjai. Ha téged is érdekel, akkor görgess tovább a 64. Magyar Bajnokság eredményhirdetésének részleteiért.

Idén több mint 200 nevezés érkezett a Magyar Bajnokságra

Az idei évben fantasztikusan magas volt a jelentkezési arány a Magyar Bajnokságra. Az elmúlt 2 hónapban, több mint 200 nevezés érkezett az Magyar Fodrász-Kozmetikus Egyesülethez. Ez már elöljáróban is nagy izgalommal töltötte el a szervezőket – és persze minket is.

Április 23-ával pedig el is érkezett a várva várt hétvége. Hosszú évek után újra Balatonfüredre érkeztünk, ahol azonnal bele is vetettük magunkat a szakmai pezsgésbe. Szombaton és vasárnap a versenyszámok között a fantasztikus szakmai bemutatókon vettünk részt, ahol sok neves fodrászmárka képviseltette magát.

A színpadon egyaránt láthattuk a(z):

Ezen kívül látogatóként megismerkedhettünk a kiállításon résztvevő márkák profi termékpalettáival is. A korábban felsorolt brandek mellett a Hajas Kft., a Hair-Line Kft. és a Sebastian Professional is jelen volt a rendezvényen.

A rengeteg inspiráció mellett minket mégis a versenyzők és az alkotásaik foglalkoztattak igazán, ezért árgus szemekkel figyeltük, hogyan is dolgoznak a páston. Egy biztos, hamar megfogalmaztuk magunkban, hogy az új generációban is rengeteg tehetséges szépségipari szakember van Magyarországon. És kik voltak ezúttal a legjobbak? Magyar Bajnokság eredményhirdetés következik!

Magyar Bajnokság eredményhirdetés 2022

Magyar Bajnokság eredményhirdetés: itt vannak a nyertesek nevei

NŐI FODRÁSZAT

Nappali stílus – tanuló

1. Horváth-Varga Krisztián

2. Géczi Fanni

3. Kovács Alexandra

4. Tóth Vanessza

5. Szántó Hanna

Nappali stílus – felnőtt

1. Bagin Ernő

2. Koleszár Andrea

Szalonhajvágás – tanuló

1. Fedák Antónia

2. Szántó Hanna

3. Takács Dorina

4. Szentgyörgyvölgyi Kata

Szalonhajvágás – felnőtt

1. Perge Zsolt

2. Jójártné Szeibert Natália

3. Bíró Dominik

4. Veszelovszky Viktória

Fonással készített utcai frizura – tanuló

1. Szaturi Nikolett

2. Fedák Antónia

3. Héjja Melinda

4. Bedő Hanna

5. Városi Viktória

6. Sütő Nikolett

Fonással készített utcai frizura – tanuló

1. Horváth Tímea

2. Tóth Marianna

3. Jójárt Natasa Emese

4. Szabó Andrea

5. Karker Judit Ágnes

6. Veszelovszky Viktória

Progresszív hajvágás

1. Karker Judit Ágnes

Menyasszonyi konty – tanuló

1. Horesnyi Fanni

2. Horváth-Varga Krisztián

3. Héjja Melinda

4. Sarkadi Melinda

5. Fedák Antónia

6. Géczi Fanni

7. Barna Ivett

8. Radványszky Noémi

9. Szántó Hanna

9. Horváth Vanda Eszter

9. Kovács Vanessza

Menyasszonyi konty – felnőtt

1. Bagin Ernő

2. Fodor Réka Fanni

3. Harmath Norbert

4. Horváth Tímea

5. Koleszár Andrea

6. Jójártné Szeibert Natália

7. Jójárt Natasa Emese

8. Alexandra Mucsková

9. Karsai-Joó Éva

Fashion technical freestyle

1. Harmath Norbert

2. Jójárt Natasa Emese

3. Jójártné Szeibert Natália

Tanuló összetett: nappali stílus + menyasszonyi konty

1. Horváth-Varga Krisztián

2. Géczi Fanni

3. Szántó Hanna

Felnőtt összetett: nappali stílus + menyasszonyi konty

1. Bagin Ernő

2. Koleszár Andrea

FÉRFI FODRÁSZAT

Kreatív stílus – felnőtt

1. Jójárt Natasa Emese

2. Nyilas Tamás

Klasszikus szárítás – tanuló

1. Galaczi Péter

2. Rekiczi Gusztáv

3. Cserny-Kuhn Fruzsina

4. Molnár Adrienn

5. Mészáros Boglárka

6. Nagy Vivien

7. Varga Bettina

8. Bognár Dorina

9. Molnár Alexandra

10. Győri Regina Anna

10. Bozsits András

10. Baranyai Lili

10. Kisvarda Dávid

Klasszikus szárítás – felnőtt

1. Rácz Norbert

2. Jójárt Natasa Emese

3. Dávid Tamásné

4. Huber Frank

Kereskedelmi vágás – tanuló

1. Galaczi Péter

2. Enyedi Viktória

3. Nagy Vivien

4. Rekiczki Gusztáv

5. Molnár Alexandra

6. Kovács Regina

7. Varga Bettina

8. Szabó Kristóf

9. Németh Richárd

Kereskedelmi vágás – felnőtt

1. Dávid Tamásné

2. Nyilas Tamás

3. Pintér Regina

4. Szilágyi Ákos

5. Hitre Zsolt

6. Jójártné Szeibert Natália

Borbély frizura: klasszikus átmenetes vágás – tanuló

1. Galaczi Péter

2. Molnár János

3. Ivády Dávid

4. Kóczán Balázs

5. Hódossi Dániel

6. Balogh Olivér

7. Bozsits András

8. Kovács Regina

 Borbély frizura: klasszikus átmenetes vágás – felnőtt

1. Dávid Tamásné

2. Koleszár Andrea

3. Horváth Tímea

4. Szentey Levente

5. Pintér Regina

Fashion Pro – tanuló

1. Galaczi Péter

2. Szabó Kristóf

9) Fashion Pro – felnőtt

1. Koleszár Andrea

2. Huber Frank

3. Dávid Tamásné

Összetett versenyszám – tanuló

1. Galaczi Péter

2. Bozsits András

3. Rekiczki Gusztáv

Összetett versenyszám – felnőtt

1. Dávid Tamásné

2. Jójárt Natasa Emese

3. Nyilas Tamás

SZAKISKOLA

Rövid haj szárítása

1. Bodó Eszter

2. Cserny-Kuhn Fruzsina

3. Annus Dóra

4. Mazula Anikó

5. Csirik Judit

6. Zsingor Barbara

7. Varga Bettina

8. Bese Viktória

Hosszú haj szárítása

1. Csirik Judit

2. Horváth-Varga Krisztián

3. Zsingor Barbara

4. Géczi Fanni

5. Mazula Anikó

6. Annus Dóra

7. Bese Viktória

8. Bognár Dorina

Év Szakképző Iskolája

1. Szegedi SZC Móravárosi Szakképző

2. Hódmezővásárhely Szakképzési Centrum

3. Soproni Handler Nándor Technikum

HAJTETOVÁLÁS

1. Karker Judit Ágnes

2. Erős Sándor

3. Nyilas Tamás

SMINK

Nappali smink – tanuló

1. Botos Izabella Enikő

2. Jónum Kármen

3. Bohn Zsófia

4. Kiss Virág

5. Pongó Alexandra

6. Nagy Vanessza Glória

7. Jantsek Vivien

8. Szakocai Korina Zoé

9. Balogh Ramóna

10. Máté Kitti

10. Ritter Szilvia

10. Borbély Vivien

10. Simon Bettina

Nappali smink – felnőtt

1. Purecsné Lakatos Szabina

2. Kiss Vanda

3. Thoma Franciska

4. Tóth Anna

Kreatív esküvői smink – felnőtt

1. Kiss Mihály

2. Geiger Zsófia

3. Botos Izabella Enikő

4. Kékesi Tifani

5. Thoma Franciska

6. Bohn Zsófia

7. Sipos Kata

8. Boros Boglárka

9. Purecsné Lakatos Szabina

10. Kersák-Zurai Judit

10. Kádasi Liliána

Összetett: nappali + báli smink

1. Kiss Vanda

2. Thoma Franciska

3. Purecsné Lakatos Szabina

4. Tóth Anna

KÖRÖM

Flat Tipbox

1. Hullár Alíz

2. Szemán Zsófia

3. Pataki-Ignácz Ibolya

TipBox 3D

1. Bagóné Gősi Vivien

Plakátfotó – szalon kategória

1. Pataki-Ignácz Ibolya

2. Rákóczi Rebeka

3. Nagy Andrea

4. Nánási Alexandra

Plakátfotóverseny – extrém kategória

1. Nagy Evelin

2. Gémes Orsolya

Tartós körömlakk/géllakk – kezdő kategória

1. Csehné Gáspár Klára

2. Szemán Zsófia

3. Parti Kata

4. Bradács Tímea

Tartós körömlakk/géllakk – profi kategória

1. Bagóné Gősi Vivien

2. Harkai Petra

3. Illés-Petróczi Melinda

4. Slezák Krisztina

Klasszikus francia körömépítás – profi

1. Miskeiné Szalai Petra

2. Harkai Tímea

3. Varjú Nóra

A Fodrászinfó csapata ezúton is gratulál minden résztvevőnek és győztesnek! 💐

Forrás: MFKKKE

Képek: Fodrászinfó