Versenyfelkészülés by Tímár Edit
http://fodraszinfo.com/v2/wp-content/uploads/2018/05/Revlon_Style_Masters_2018_Timar_Edit_cover.jpg

Tímár Edit a 2018-as Revlon Style Masters országgyőztese. Pályamunkáját a hazai zsűri a legesélyesebbnek találta, ám a nemzetközi mezőnyben, a „bűvös kilencesben” már nem kapott helyet. Edittel munkáiról és versenyfelkészüléséről beszélgettünk.

Úgy tudom, nem ez az első Revlon Style Masters versenyed, hogyan készültél az idei megmérettetésre? 

Igen, tavaly indultam először a Revlon versenyén és Global II. lettem. 2016-ban pedig elmentem nézőként a verseny hazai döntőjére, nagyon tetszett amit láttam, akkor határoztam el, hogy a következőn már én is indulni fogok. A tavalyi verseny nagy segítséget adott ahhoz, hogy az idei évben kapásból tudjam, hogyan építsem fel versenymunkáimat: mire figyeljek oda jobban és hogyan készüljek fel rá. Sokkal tudatosabban készültem.

Természetesen végignéztem a korábbi munkákat is: szinte elemezve vizslattam, melyek voltak benne a top10-ben és mik voltak a győztes munkák.

Mi volt a koncepciód a frizurák elkészítésénél?

A frizurák elkészítésénél fontos volt számomra, hogy legyen volumene, de ne legyen kócos.

A látványra és a különleges formára, nőies stílusra törekedtem és arra, hogy elrugaszkodjak a hétköznapi formáktól, stílusoktól. A verseny az a terep, ahol szárnyalhat a képzelet, csak mi szabhatunk neki határt.

Revlon_Style_Masters_2018_Timar_Edit_001.jpg Revlon_Style_Masters_2018_Timar_Edit_002.jpg Revlon_Style_Masters_2018_Timar_Edit_003.jpg Revlon_Style_Masters_2018_Timar_Edit_004.jpg Revlon_Style_Masters_2018_Timar_Edit_005.jpg Revlon_Style_Masters_2018_Timar_Edit_006.jpg

Mi inspirálta az egyes hajakat?

Az inspiráció benne van a hajak fantázianevében, amit a forma ihletett. A három frizura a Candy Girl, Nimfa és Medúza. A Candy egy nőies csavart, rózsa forma. A Nimfát magassága és formája ihlette és tette ilyenné. A Medúza egy hátrafelé gömbölyödve kialakított frizura.

Hogyan jutottál el az ötlettől a megvalósításig? Mennyi gyakorlás előzte meg a fotózást?

Modellemre, Szűcs Krisztinára egy rendezvényen figyeltem fel, ott készítettem a frizuráját és a megkérdezésemre azonnal igent mondott. A verseny előtt volt egy megbeszélésünk, hiszen meg kellett ismernem a haját, annak minőségét, mennyiségét, formázhatóságát és ki kellett tapasztalnom, hogy mi az ő fejformájához a legmegfelelőbb frizura. A leadás előtti utolsó két hétben minden nap több órát gyakoroltam modellem haján, míg végül megszülettek a versenyfrizurák.

Milyen más gondolattal indultál neki az idei versenynek a tavalyihoz képest?

Nagyon sok gondolat van mindig a fejemben. Nehezen tudom kikapcsolni az elmémet. Érdekes volt, hiszen a versenykiírás idén elég sokat változott: a képek immáron színesek lettek, aminek hatására a hajszín nagyon nagy hangsúlyt kapott. Sokkal tudatosabban építettem fel a pályamunkáim, ami időben is több odafigyelést kívánt meg.

Az összkép kialakításában ki volt segítségedre?

A fejemben volt egy elképzelés, mit szeretnék megvalósítani. Ez a hajon túl mindent felölelt, de a kialakításban szakemberek segítettek nekem. Munkámat a végső formáig a mesterfodrász Krizsán Győző is kísérte, hiszen ő a mesterem és jelenleg is az ő szalonjában, a KRI-SAN STUDIO-ban dolgozom. Néhány formai alakban segítségét is kikértem, hiszen számomra ő a legfőbb szakmai példakép. Csapatom további tagjaival egy esküvőszervező team tagjai is vagyunk, így nem volt kérdés, hogy velük készülök fel a versenyre. Sződy-Zétényi Vica a sminkben, Csóra Piri a stylingban segített, míg Sziszik Dániel volt a fotósunk.

Revlon_Style_Masters_2018_Timar_Edit_001.jpg Revlon_Style_Masters_2018_Timar_Edit_002.jpg Revlon_Style_Masters_2018_Timar_Edit_003.jpg Revlon_Style_Masters_2018_Timar_Edit_004.jpg Revlon_Style_Masters_2018_Timar_Edit_005.jpg Revlon_Style_Masters_2018_Timar_Edit_006.jpg

Mint pár napja kiderült, a munkád nem került be a bűvös kilencesbe, így a nemzetközi döntőn már nem veszel részt. Hogy érintett ez?

Igen, ezt az eredményt a múlt héten kaptam meg. Kicsit elszomorított, mert szerettem volna ott állni a színpadon és megmutatni nemzetközi szinten a munkámat, de talán legközelebb. Természetesen, mint országgyőztes, kimegyek Barcelonába a versenyre nézőként. Úgy láttam, hogy nagyon sok szép munka készült, biztosan nehéz dolga volt a zsűrinek. Igazán kíváncsi vagyok a végeredményre, nekem megvan a személyes befutóm.

Te melyik ország győztes munkáját érzed igazán erősnek?

Nekem nagyon tetszett a spanyol és a kolumbiai munka, de egyik sem került be a nemzetközi kilencbe. A bűvös kilencesből a németországi munkára szavaznék.

Tervezed, hogy jövőre is indulsz a versenyen?

Terveim között szerepel, de még ez egy távoli dolog és nem tudom, hogy mit hoz a jövő.

Szerinted melyik lesz a győztes? Kattints a képre:

revlon style masters 2018 logo

Szöveg: Hansági Dorka

Képek: Sziszik Dániel

Ha tetszett az interjú, köszönjük a Like-ot és megosztást! 😉

Közzétéve: 2018-05-14 18:27

Revlon_Style_Masters_2018_Timar_Edit_001.jpg Revlon_Style_Masters_2018_Timar_Edit_002.jpg Revlon_Style_Masters_2018_Timar_Edit_003.jpg Revlon_Style_Masters_2018_Timar_Edit_004.jpg Revlon_Style_Masters_2018_Timar_Edit_005.jpg Revlon_Style_Masters_2018_Timar_Edit_006.jpg
Revlon_Style_Masters_2018_Timar_Edit_001.jpg Revlon_Style_Masters_2018_Timar_Edit_002.jpg Revlon_Style_Masters_2018_Timar_Edit_003.jpg Revlon_Style_Masters_2018_Timar_Edit_004.jpg Revlon_Style_Masters_2018_Timar_Edit_005.jpg Revlon_Style_Masters_2018_Timar_Edit_006.jpg
Revlon_Style_Masters_2018_Timar_Edit_001.jpg Revlon_Style_Masters_2018_Timar_Edit_002.jpg Revlon_Style_Masters_2018_Timar_Edit_003.jpg Revlon_Style_Masters_2018_Timar_Edit_004.jpg Revlon_Style_Masters_2018_Timar_Edit_005.jpg Revlon_Style_Masters_2018_Timar_Edit_006.jpg
Kapcsolódó cikkek
Kossuth Kupa 2018 Fodrász és kozmetikus tanulóvers... Kossuth Kupa 2018 Fodrász és kozmetikus tanulóverseny Itt az ideje, hogy megméresd tudásod! Szerinted elég felkészült vagy egy versenyre? Jelentkezz a Kossuth Kupára és vidd el a legjobbnak járó díjakat.    Kossuth Kupa 2018 Fodrász és kozmetikus tanulóverseny Időpont 2018. április ...
Egy új fejezet kezdete: pályázz! A L’Oreal Professionnel, a korábbi évekhez mérten, idén is megrendezi nagyszabású fotópályázatát, a Style & Colour Trophy-t, ahol a hazai megmérettetésen túl a nemzetközi hírnév elnyerése a cél. A küldetés a magyar fodrászoknak sem lehetetlen, a kihívás sok izgalmat ígér minden versenyzőnek. Nev...
BREAKING: Kászonyi Ildikó fodrász világbajnok! Az ősz kiemelt eseménye az OMC fodrász világbajnokság, ahová évek óta járnak a magyar versenyzők, hogy megméressék magukat és megküzdjenek a világ fodrászaival a legjobbnak járó díjért. Ezúttal egy aranyérem született, így megvan Magyarország második fodrász világbajnoka! 2018. szeptember 10-e az a...