Keresés

Veress-Győri Sándor: Pause frizura kollekció

Ebben a kollekcióban 100%-ig fellelhető 2018 hajszíntrendje!

Nem kell megijedni, Veress-Győri Sándor, a frissen, Londonból Sopronba hazaköltözött fodrászmester, a Sassoon Covent Garden egykori kreatív igazgatója nem tart rögtön szünetet, épp ellenkezőleg: a Pause – azaz szünet – névre keresztelt kollekciója nyitja a hazai „fodrász új évet”. Kattints és ismerd meg a Pause kollekció 2017-2018 ősz-téli divatos frizuráit.

Pause frizura kollekció: szünet, önmegvalósítás, önismeret és befelé fordulás

A mai felgyorsult világban mindenütt a technika vesz bennünket körül. A nagy rohanásban nincs időnk igazán élni és megélni a szép és értékes pillanatokat. Szükségünk van egy kis szünetre, nyugalomra, csendre, amiben az apró dolgok értékessé válnak. Fontos, hogy megálljunk, rácsodálkozzunk dolgokra, mint egy kisgyermek. Kell ez a léleknek és a szellemnek egyaránt. Ebben az állapotban tud kifinomulni az éber önirányítás és lesz fontossá a természethez való visszafordulás.

Frizura divat 2018: hajvágás

A kollekció a 2018-as hajtrendeket irányozza előre, amiben kiemelten fontos a minimalizmus, a letisztultság, kifinomultság és csiszoltság. A sziluettek túlméretezettek, elnagyoltak. Az inspirációt a gyermeki látószög mellett a kortárs képzőművészek által megformált egyedi ékszerek adják, melyek tulajdonosaikat ábrázolják. Ezek mind egyediek, személyre szabottak.

2018 hajszíntrendje

2018 hajszíntrendjében a természetesség az uralkodó. A színpaletta az arany, világos szürkétől egészen a fehérig terjed. Újszerű és egyben üdítő a zöld szín árnyalatainak megjelenése, melyek a világos zöldtől a smaragd zöldön át egészen a méregzöldig jellemzik és átszövik a kollekciót.

Fotó: Vörös Benjámin
Haj: VGS Education
Smink: Schuh Edina