Kézműves Kupa 2018 fodrászverseny = minőség, szakmai tudás
Kezmuves Kupa 2018 fodraszverseny_cover

Mintegy kétszázan neveztek a BOKIK által szervezett Kézműves Kupa idei versenyeire. A szépészeti szakmák 2018. március 25-én megtartott eseményén 24 kategóriában mérték össze tudásukat az indulók Miskolcon, a Generali Arénában.

Kézműves Kupa 2018

„Büszkék vagyunk a Kézműves Kupára, hiszen ez jelenleg Magyarország legnagyobb olyan versenye, amelyen fodrászok, kozmetikusok, műkörömépítők és műkörömdíszítők mérik össze tudásukat.” – mondta megnyitójában Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, majd hozzátette: „a kézművesség mindig érdemes arra, hogy bemutassuk, a szépségipar pedig egy speciális, és nagyon szép területe ennek az ágazatnak.”

Kezmuves Kupa 2018 fodraszverseny
Kézműves Kupa 2018 (Fotó: Kézműves Kupa Facebook oldal)

Kézműves Kupa 2018: Hajas László is részt vett a rendezvényen

„Örülök, hogy a szakmának még vannak ilyen fellegvárai, mint a miskolci Kézműves Kupa.” – nyilatkozta Hajas László fodrászmester, aki megtisztelte jelenlétével az egész napos eseményt. A neves szakember úgy fogalmazott, ezek a versenyek éltetik a szakmát, hiszen az ilyen alkalmak szorgalomra, alázatra, fegyelmezettségre és a szakma tiszteletére tanítanak.

Kezmuves Kupa 2018 fodraszverseny
Kézműves Kupa 2018 (Fotó: Kézműves Kupa Facebook oldal)

Az idei verseny fő támogatói: a Kisgergely Kft. és az Imperity Professional Milano Kft. voltak. A „Kézműves Kupa 2018” – köszönhetően az elmúlt évek alatt felépített brandnek, – ma már egyet jelent a minőséggel, a magas szintű szakmai tudással. Nem mellesleg pedig Miskolc városának jó hírét vivő, tavaszi rendezvény is.

 

Kézműves Kupa 2018 eredménytáblázat

Férfi fodrász tanuló
Modern klasszikus divatfrizura szárítás
Helyezés:
1. Bukta Evelin
2. Horváth Ákos
3. Füleki Zoltán
 
Férfi fodrász tanuló 
Modern klasszikus divatfrizura vágás és szárítás
Helyezés:
1. Nyisztor Csaba
2. Buri Márió
3. Galyas Péter
 
Férfi fodrász tanuló 
Összetett verseny
Helyezés:
1. Nyisztor csaba
2. Füleki Zoltán
 
 
Férfi fodrász felnőtt
Modern klasszikus divatfrizura vágás és szárítás – Lapis Imre Emlékveerseny
Helyezés:
1. Hudácskó Dániel
2. Szabó Zsolt
3. Palásthy Petra
 
Női fodrász tanuló 
Vízmarcell
Helyezés:
1. Baranyai Vivien
2. Bodóczki Fruzsina 
3. Erdős Pálma
 
Női fodrász tanuló 
Szalontechnika
Helyezés:
1. Baranyai Vivien
2. Szőke Katalin
3. Mester Nikoletta
 
Női fodrász felnőtt 
Kreatív konty – Kisgergelyné Tolcsvai Mária Emlékverseny
Helyezés:
1. Molnár-Parokai Tímea
2. Jaksa Anikó
3. Balogh Cintia
 
Női fodrász tanuló 
Kreatív konty
Helyezés:
1. Szabó Dóra
2. Csehi Dóra
3. Tóth-Kása Réka
 
Női fodrász felnőtt
Fonással készített utcai frizura
Helyezés:
1. Hülvely Zita
2. Surányi Alexandra
3. Szabó Kinga
 
Női fodrász tanuló
Fonással készített utcai frizura
Helyezés:
1. Hajdu Bálint
2. Szili Gréta Stefánia
3. Baranyai Vivien
 
 
Hajtetoválás
Helyezés:
1. Benyovszki Bálint
2. Murányi Mariann
3. Szakálos Fanni
 
Borbélycsata
Helyezés:
1. Nyisztor Csaba
2. Szabó Zsolt
3. Siska Jakab
 
Nap Hajszíne
BOKIK különdíj Szabó Zsolt
 
Nap Hajszíne
Szécsényi István különdíj Molnár-Parokai Tímea
 
 
Női Full Fashion Murányi Mariann
 
Férfi Full Fashion
Helyezés:
1. Forgács Gábor
2. Szabó Dalma
3. Szakálos Fanni
 
Kozmetikus felnőtt
Nappali smink
Helyezés:
1. Rádai-Vargyasi Anikó
2. Juhász Katalin
3. Tóth Fanni
 
Kozmetikus felnőtt
Kisfantázia smink
Helyezés:
1. Mogyoró Dominika
2. Galamb Andrea
3. Gulyás Lili
 
Kozmetikus felnőtt
Összetett
Helyezés:
1. Juhász Katalin
2. Faragó Edina
 
 
Kozmetikus tanuló I. évf.
Nappali smink
Helyezés:
1. Fehér Gabriella
2. Matisová Zuzana
3. Gór Fatime
 
Kozmetikus tanuló II.-III. évf.
Alkalmi smink
Helyezés:
1. Hugyecz Zsófia
2. Kovács Krisztián
3. Szikora Evelin
 
Kozmetikus tanuló II.-III. évf.
Kisfantázia smink
Helyezés:
1. Rádai-Vargyasi Anikó
2. Menyhért Enikő
3. Lucia Ulicná
 
Szempillahosszabítás 
Classic
Helyezés:
1. Tóth Alexandra
2. Flaskó Dorina
3. Szitás Anasztázia
 
Szempillahosszabítás 
2D Duplázó
Helyezés:
1. Besenyei Demeter Nikoletta
2. Szőke Fanni
3. Sepsi Georgina
 
 
 
Műköröm-díszítő felnőtt
Helyezés:
1. Illés Fanni
2. Mester Daniella
3. Levelényi Barbara
 
Műköröm-díszítő tanuló
Különdíj: Toboz Tamara
 
Műköröm-építő zselés
Felnőtt:
Helyezés:
1. Majoros Ágnes
2. Nagy Andrea
3. Levelényi Barbara
 
Műköröm-építő zselés
Tanuló:
Helyezés:
1. Holló Rita
2. Boros Szandra
3. Toboz Tamara
 
Műköröm-építő porcelán
Felnőtt:
Helyezés:
1. Majoros Ágnes
2. Nagy Andrea
3. Szőnyi István
 
Műköröm-építő porcelán
Tanuló:
Helyezés:
1. Vörös Eszter Szonja
2. Boros Szandra
 
 
Műköröm-építő és díszítő
Felnőtt:
Helyezés:
1. Horváth Cintia
2. Majnik Mónika
3. Teréki Cintia

Szöveg: BKIK (Marczin Eszter)

Képek: Kézműves Kupa Facebook oldal és Varga Tamás (Kulcs Magazin)

Közzétéve: 2018-04-03 11:42

Kezmuves_Kupa_2018_fodraszverseny_001
Kezmuves_Kupa_2018_fodraszverseny_018
Kezmuves_Kupa_2018_fodraszverseny_010
Kapcsolódó cikkek
BREAKING: Kászonyi Ildikó fodrász világbajnok! Az ősz kiemelt eseménye az OMC fodrász világbajnokság, ahová évek óta járnak a magyar versenyzők, hogy megméressék magukat és megküzdjenek a világ fodrászaival a legjobbnak járó díjért. Ezúttal egy aranyérem született, így megvan Magyarország második fodrász világbajnoka! 2018. szeptember 10-e az a...
Talent Café workshop beszámoló Öt éves a szegedi Talent Academy, a Wella Stúdiója. Ennek apropóján a szalon vezetője, Tombácz Zsuzsa nagyszabású workshop-ot szervezett 2018. szeptember 17-re, ahol a szakma kiválóságai avatták be a nézőket a hajvágás fortélyaiba. A rendezvényen hagyományteremtő céllal egy nívós díj is átadásra ker...
The Alternative Hair Show 2018 beharangozó A leukémiás gyerekek gyógyulásáért, illetve a betegség kutatásának finanszírozásáért megálmodott Alternative Hair Show immáron 36. alkalommal kerül megrendezésre. A fodrászvilág egyik legnívósabb eseményének köszönhetően minden évben találkozhatunk a fodrászat és művészet tökéletes összekapcsolódásá...