Hedge Hair Jótékonysági Gálaest 2018
hedge hair jotekonysagi galaest finale cover

A Hedge Hair Fodrászat a 15 éves jubileumát ünnepli idén. Több éve szem előtt tartják a jótékony célú adományozást, ezért tulajdonosa, Kompos Tamás ezen nemes szándéktól vezérelve álmodta meg ezt az eseményt.

Hedge Hair Jótékonysági Gálaest 2018

Az gálaest során a beteg gyerekek segítése érdekében, a professzionális fodrász szakma show elemekkel kiegészített bemutatóval valósult meg. Művészi hajkompozíciókkal, fashion show-val, táncos formációkkal, modern és klasszikus elemekkel fűszerezett előadások valósulta meg az eseményen. Többek között helyi és országos tehetségek, zenészek, artisták, fodrászok és stylistok, valamint meglepetés fellépőket köszönthettünk.
A helyszín az impozáns Csokonai Nemzeti Színházban került megrendezésre, akik hatalmas támogatást nyújtottak a szervezésben is, Gemza Péter igazgató személyes munkájának köszönhetően.

Dr. Papp Csaba tanácsnok úr is jelen volt a rendezvényen a városvezetés részéről, hiszen Debrecen városa is támogatta a jótékony kezdeményezést.
A Leukémiás Gyermekekért és a Támasz Alapítvány vezetői is köszönetet mondtak minden résztvevőnek. A jótékonyságból befolyt a legkorszerűbb ellátáshoz szükséges eszközök beszerzésére fordítják, valamint jövő évben egy beteg gyerekek számára szervezett tábor finanszírozására.
Az esten több, mint 6 millió Forint gyűlt össze a két alapítvány számára.

További képekért kattints és nézd meg galériánkban az estről készített több mint 300 fotót!

A Hedge Hair Jótékonysági Gálaest programja

A gálaest házigazdái, Kiss Orsi KISÓ és Győri Szabolcs voltak. Az első showelem a HEDGE HAIR „MEN’S collection 90’s by LEVI’s”, azaz A “90-es évek” utcai stílusa volt. Utána következett a Csokonai Színház előadása. A színház művészei, Mészáros Ibolya és Dargó Gergely a Vörös malom című musicalből Mima dalát adták elő.
Ezek után a Hedge Hair „Hungarian Traditional Collection” bemutatója volt látható a magyar hagyományok felidézéseként, modern elemekkel.

További képekért kattints és nézd meg galériánkban az estről készített több mint 300 fotót!

Majd a Vasovski Live következett, mely egy DJ szetten alapuló, de élő hangszerrel kiegészített, énekes produkció. Ez a világon is egyedülálló. A produkció vendég énekese Kollányi Zsuzsi volt, aki már jó ideje támogatja A Leukémiás és Sérült Gyermekek Alapítványt.
A művészi előadások között Somogyi-Tóth Dániel, zongora- és orgonaművész, kulturális menedzser elképesztő előadásával nyűgözte le a közönséget. Felcsendült még a Minnie, The Moocher is Papp István és a színház énekkarának előadásában.

A második felvonásban három témát láthattunk a Hedge Hair csapatától. Az első a BOYS ARE WALKING TO THE FUTURE volt. Lázadás. Szélsőséges ruházatot és sminket viseltek a modellek. A HEDGE HAIR által elképzelt „jövő férfiai” valósultak meg. A Rock’n’roll Ladies extravagáns hajfonatokkal, extrém képi világgal és stílussal mutatta be a stílusirányzatot. A show utolsó részében a WINTER QUEEN volt a téma, ahol bemutatták, a valóságtól elrugaszkodott módon, művészi szemszögből a hajat, mint „anyagot”. A produkció üzenete: “A modern művészet lázadás a valóság utánzása ellen.”

További képekért kattints és nézd meg galériánkban az estről készített több mint 300 fotót!

Az est fénypontja a finálé volt, mely egy ünnepi köszönetnyilvánítás volt mindazoknak, akik bármilyen formában dolgoztak ezen a rendezvényen, vagy a sérült gyermekek ellátásán.

hedge hair jotekonysagi galaest finale

Akik nélkül ez az esemény nem jöhetett volna létre:

• DIVINO DEBRECEN
• PLUS DESING
• PLUS FILM
• BMW MAGISZ
• K&H
• FODRÁSZINFÓ
• DEBRECEN VÁROS
• CSOKONAI SZÍNHÁZ IGAZGATÓJA, GEMZE PÉTER
• GEWISS GUARD SECURITY
• SCHWARZKOPF PROFESSIONAL
• REMEKA
• PRO DANCE COMMUNITY
• MARRONE POWER
• EURO PET HUNGARY
• BEAUTY WORLD NET

További képekért kattints és nézd meg galériánkban az estről készített több mint 300 fotót!

Köszönet mindenkinek, akik részt vett a szervezésben:

• Modelleknek
• Nagy Dávidnak, a Plus Design-tól, a grafikai és marketing elemekért,
• Krizsai Noelnek és Krizsai Adriánnak, a kreatív filmért
• Sminkeseknek: Galgocy Vandanak és Klapka Kata
• Koreográfusnak: Széles András a PRO DANCE COMMUNITY tánciskolától

További képekért kattints és nézd meg galériánkban az estről készített több mint 300 fotót!

és az esemény megálmodóinak, akik hónapokat dolgoztak a gála szervezésén, minden költséget magukra vállalva, a HEDGE HAIR TEAMNEK:

• Kompos Tamás, Hedge Hair Fodrászat
• Marozsán Dávid
• Olszewszki Tamás 
• Molnár Tamás
• Dan Réka
• Gyügyei Dóra 
• Pallai Martina 
• Beke Balázs 
• Kiss Enikő
• Balogh Tamás
• Kaszás Krisztián
• Varga Lajos
• Sándor Richárd
• Zsuga Gabriella

 

 
Szöveg: Nagy Dávid @ plusdesign
 
Tetszik a kezdeményezés? Akkor megköszönjük, ha te is hírét viszed! Köszönjük, ha nyomsz egy Like-ot és megosztást! 🙂

Közzétéve: 2018-12-07 17:45

Hedge Hair Jótékonysági Gálaest 2018
Kapcsolódó cikkek
Fodrászképzés ajánló: Férfiak a fókuszban Ismerd meg a legújabb férfi frizurakészítési és styling technikákat a Schwarzkopf Professional barber képzésén. Férfiak a fókuszban by Schwarzkopf Professional „Ismerd meg a legújabb férfi hajtrendeket és lesd el a modern férfi hajvágás alapjait a Hedge Hair két nagyszerű borbélyától, Beke Balázst...
Hedge Hair Color & Cut 2019 gyakorlati oktatá... Szeretnél egy olyan csapattól tanulni, akik a legújabb ötleteket és technikákat naprakészen használják a szalonjaikban? A Hedge Hair csapat tagjai megmutatják nektek azokat a praktikumokat, amelyekkel igazán sikeresek lehettek Ti is a saját vendégeiteknél. Egyéni hajvágás és hajfestés technikákat mu...
Gentleman Academy: új férfi hajvágó egymásra épülő... A 4 alkalmas férfi hajvágó akadémián a modern barber technikák kerülnek fókuszban Balogh Tomi és Beke Balázs, a Hedge Hair szalon fodrászaitól. A képzés napjai egymásra épülve vezetnek végig a férfi hajvágás alaptechnikáitól a legmagasabb kreatív szintig. Megtanulhatod a megfelelő eszközhasználatot,...