Keresés

Engert Roland EngertHair fodrászat

Engert Roland EngertHair fodrászat. A fodrásszal beszélgettünk!

Stílusos fodrászszalonokat látogatunk és virtuálisan titeket, olvasókat is körbe kalauzolunk. Ezúttal a pilisvörösvári Engerthair-be kukkantottunk be és Engert Rolanddal beszélgettünk. Stílusról, szalon kialakításról és a tetőtér nyújtotta lehetőségekről beszélgettünk.

EngertHair fodrászat interjú

Mikor nyitottad a szalonodat?

Az üzlethelyiség 2016. elején lett olyan, amilyennek megálmodtam, így a vendégeket már tavasszal – egészen pontosan március végén – tudtam fogadni.

Milyen stílus szerint alakítottad ki az Engerthair fodrászüzletet?

Teljesen a napjainkban divatos, egyben modern elvárásoknak megfelelően. Egyik nagy kedvencem a minimál stílus, ezért a helységek megtervezése és az üzlet légkörének megálmodása során a személyiségem e szegletét is megpróbáltam visszaadni. Mindemellett fontos számomra az úgynevezett nagyvárosi életérzés is, amely kapcsán megláttam az üzleti rést a pilisvörösvári fodrászpiacon. Vendégeim azóta is nap, mint nap visszaigazolják, hogy jól döntöttem!

Mesélj erről a piaci résről. Első perctől fogva tudtad, hogy nagy sikere lesz a szalonnak?

Éreztem, persze, ezért is vágtam bele. Ám a kezdetekkor nem voltam ennyire nyugodt, tartottam a felsüléstől, de őszintén mondhatom, hogy a nyitás óta átmenet nélkül, folyamatosan jönnek a vendégek, nem volt tehát semmifélfe körömrágós várakozási időszak. Kívánni sem tudnék annál jobbat, hogy folyamatosan teli a naptár, ez pedig igen jó visszajelzés a vendégeink részéről, muszáj tehát újszerűen gondolkoznunk és naprakésznek maradnunk.

A fodrászat kialakításában volt segítséged?

Fontosnak tartottam, hogy az elrendezést belsőépítész készítse el, hiszen ez ugyanolyan szaktudást igénylő foglalkozás, mint a fodrászé. Ezt a folyamatot leszámítva viszont mindent én álmodtam meg a bútorzattól kezdve a teljes elgondolásig!

Fodrászat a tetőtérben

Az üzlet a tetőtérben van. Mennyire volt nehéz gazdálkodni ezzel a „felülettel”?

Túlzás nélkül állíthatom, hogy embert próbáló feladat volt, hiszen a tetőszerkezet nagyon sok hasznos részt elvesz, ám ennek ellenére sikerült megbirkózni ezzel az akadállyal és ki tudtam alakítani egy kellemes, ügyfélbarát légkört. Meg kell említenem azt is, hogy a rengeteg hátránya mellett a tetőtérnek vannak előnyei is, mégpedig nem is kevés! A sok ablaknak köszönhetően, amíg odakint természetes fény van, addig idebent sem kell plusz világításhoz folyamodni. Télen, illetve az esti órákban LED-lámpákkal kompenzáljuk a romló fényviszonyokat, így egyfajta „steril” fényforrásunk van, ami az eddigi tapasztalataim szerint nagyon jól passzol a munkához, hiszen egy fodrászatban elengedhetetlen, hogy lássuk azt, amit éppen teszünk.

Hány nm2 a szalon alapterülete? Hányan dolgoztok benne?

Ha összességében vesszük, akkor 130 négyzetméter, de – ahogyan már korábban említettem – ebből a tetőtér sok hasznos területet elvesz. Jelenleg ketten dolgozunk itt, én, mint a vezető fodrász és egy alkalmazottam. A közeljövőben megvalósítandó terveim között szerepel, hogy találjak egy kozmetikus és egy műkörmös szakembert is, mert a szabad kapacitás meglenne a munkájuk befogadására, ám eddig még nem leltem rá az ideális társakra.

Piszkos anyagiak: nagyságrendileg mennyit költöttél az alap kialakítására és a felújítására?

Természetesen a kezdetekkor mélyen a zsebembe kellett nyúlnom, hiszen minden kezdet nehéz. Ugyanakkor szerencsém is volt, mert alapból jó feltételekkel vághattam neki az üzlethelység kialakításának. Az történt ugyanis, hogy a tulajdonos előző párja fitneszgépekkel foglalkozott és az ingatlan ezen részén tervezte a stúdióját kialakítani, ám félúton a projekt valamiért abbamaradt. Itt jöttem én a képbe, s befejeztem az általa már megkezdett statikai munkákat. Mivel már a kezdetek óta tudtam, hogy milyen hangulatot szeretnék megteremteni, ezért csak a minőségi anyagok beszerzése és elhelyezése maradt hátra. Persze ez az időszak is ugyanannyira fájó volt a pénztárcának, de megérte a sok fáradozást és energiát, mert a csempéktől kezdve a csaptelepeken át gyakorlatilag minden olyan lett, amilyennek megálmodtam.

Mennyi időt vett igénybe a szalon kialakítása?

Az egész folyamat – a bérleti szerződés aláírásától a nyitásig, – nagyjából fél évet vett igénybe. Kifejezetten nehéz volt betartani a kivitelezővel és szakemberekkel a megbeszélt időpontokat, miközben én teljes állásban dolgoztam Budapesten.

Fodrászat arculat

Szerinted mennyiben meghatározó egy szalon arculata?

Azt gondolom, hogy a mai felgyorsult világunkban, plusz a social médiának köszönhetően az emberek kifejezetten igényelik a megkérdőjelezhetetlen minőségű dolgokat és szolgáltatásokat. Itt nem csak a termékekre és az üzlet kialakításra gondolok, hanem például a kimagasló szaktudásra is.

Megemlíteném azt is, hogy a Wellával szoros kapcsolatban dolgozom, kizárólag csak ezeket a termékeket használom. Miért? Azért, mert szerintem ez jelenleg a piacon a legjobb márka. Ha néhány szóval jellemeznem kéne, akkor az alábbiakat mondhatnám: innováció, biztonság, kreativitás, minőség és kompromisszummentesség.

Aki ismer, az tudja, hogy nagy „mániám” a maximalizmus: a tisztaság, a rend és a baráti környezet fenntartása elengedhetetlen, mert egyáltalán nem mindegy, hogy hova megy be a vendég és az sem, hogy milyen szájízzel távozik! Az Engerthair szolgáltatásaiba beletartozik például, hogy mindenkinek SMS-t küldünk az érkezése előtt 24 órával, azért, hogy felhívjuk a figyelmét a másnapi programjára. Mert nálunk nem a mennyiségi szemlélet az uralkodó. Figyelünk a vendégre, kávéval, teával kínáljuk, mert a munkánk csak a figyelmességgel lehet teljes. Nyugodt szívvel mondhatom tehát, hogy nálunk nem csak egy frizurát kap az üzletben, hanem egy teljeskörű szolgáltatást is.

Mit gondolsz, mennyi időnként szükséges egy fodrászat felújítása?

Az apró változtatásokra mindig szükség van. Nem kell nagy dolgokra gondolni, néha elég például egy új váza, vagy egyéb dísztárgy beszerzése. A teljes arculatváltozásról egyelőre még nem tudok nyilatkozni, hiszen a szalon alig több, mint két éve üzemel, de megígérhetem: amint azt érzem, hogy a szakma vagy a belsőépítészet iránya erőteljesen megváltozik, akkor követni fogom a trendet.

Mennyire vagy elégedett az Engerthair fodrászattal?

Azt gondolom, hogy egy üzlettel teljesen soha nem lehetünk elégedettek, mert ha azok vagyunk, akkor nem tudunk tovább haladni a megkezdett úton, márpedig ez a szakma az örökös fejlődésről szól.

Kivel készüljön a következő interjú?

Ajánlj szalont a Fodrászinfó Pro csoportban!

Képek: Engerthair