2018-ban továbbra is hódít a Blorange hajszín
blorange hair

Nem meglepő, hogy a 2017-es évből átívelnek bizonyos hajszínek a következő évre, így 2018-ban továbbra is hódít majd a blorange hajszín. És hogy lehetséges ez? Egyszerűen, hiszen ennél élénkebb és gyönyörűbb hajszínt ritkán látni.

A szó maga a blonde+orange szóból ered, és egy narancsos, pirosas, szőkés keverék tulajdonképpen. Hasonlít a rose gold árnyalatra, de több vöröset tartalmaz. Ez kicsit megbolondítja az összhatást, és sokkal vadabb, dögösebb megjelenést biztosít a viselőjének, és az árnyalattól függetlenül mindig végtelenül nőiesen hat.

Honnan ered?

Ez a trend a Bleach London megalapítójától, Alex Brownselltől indult el, még két évvel ezelőtt, aki posztolt egy képet erről a viseletről Instagram oldalán, a közösségi oldalak pedig pillanatok alatt felkapták. Mára pedig megőrülnek érte a hölgyek. Külföldön hatalmas sláger, de már itthon is sok-sok blorange hajszínt látni. Ami valljuk be nem csoda, mert ez az árnyalat egyszerűen tényleg őrjítő, annyira szép.

blorange_04
2018-ban továbbra is hódít majd a blorange hajszín

 

Kinek ajánlott a blorange hajszín?

A blorange egy tökéletes árnyalat, ami igazán kifejező tud lenni azok számára, akik meg akarják mutatni az eddig rejtegetett énjüket. Mivel ez a hajszín rengeteg árnyalatban készíthető, így megannyi lehetőségünk van válogatni – megtalálni az egyéniséghez leginkább passzolót. Ha visszafogottabb frizurát szeretnénk, választhatunk egy világosabb árnyalatot, vagy éppen hogy csak melírként is tehetjük a hajunkba, hogy egy kicsit feldobjuk az eddigi hajszínünket. Ha valami vagányabbat és dögösebbet, vadabbat szeretnénk, akkor egy sötétebb, narancsosabb vörösesebb árnyalat ajánlott, akár az egész hajra. Az biztos, hogy az utcán mindenki megfordul ezután a frizura után.

blorange_03
2018-ban továbbra is hódít majd a blorange hajszín

 

Milyen blorange árnyalatot válasszunk?

Itt sem lehet figyelmen kívül hagyni a bőrtónus színét, mert az igazán meghatározó a szín kiválasztásában. A melegebb bőrtónussal rendelkező emberekhez jobban passzol az aranyosabb árnyalat, míg a hidegebbekhez a hamvas színek. Persze ha visszafogottabb, természetesebb megjelenést szeretnénk elérni, akkor mindenképp érdemes a blorange egy világosabb árnyalatát választani, és a sötétebb, narancsosabb színeket meghagyni a bevállalósabbaknak.

blorange hair
2018-ban továbbra is hódít a Blorange hajszín

Itt az ideje, hogy belevágj! Blorange hajszín most!

Nem is érdemes tovább találgatni, hogy milyen hajszín fog tavasszal hódítani. A blorange biztosan, hiszen ennél szebb és vidámabb színt ritkán látni. Keresd fel fodrászodat és találjátok meg a hozzád illő blorange hajszínt! Mire vársz még? 🙂

Te is készítesz szalonodban Blorange hajszínt vendégeidnek? Írd meg kommentebn szaloncímed és elérhetőséged, hogy új vendégek is megtaláljanak. 

Szöveg: Kristóf Anikó

Képek: ittitt, itt, itt, itt és itt

Közzétéve: 2018-01-03 13:19

blorange_01
blorange_04
blorange_cover
Kommentek
Kapcsolódó cikkek
BREAKING: 2018 nagy újdonsága a holografikus hajtr... A rengeteg különböző frizura, árnyalat és színkavalkád már sok is néha a szemünknek. Mindenkinek olyan élénk és szikrázó frizurája van, hogy szinte be sem tudjuk fogadni. Egy viszont biztos, a legújabb trend a holografikus hajtrend, ami felüdít mindenkit a sok élénk frizura után.  2018 nagy újdonsá...
2017 és 2018 legmenőbb hajszíntrendje: Tiger Eye H... A világ szépen lassan elérkezett oda, mikor a trend már nem a kifutókon születik, hanem a véleményvezérek Instagram posztjaiból növi ki magát. Így van ez most is, ezúttal 2017 legújabb hajfestési trendjével kapcsolatban, mely a Tiger Eye Haircolor, azaz a tigrisszem melír névre hallgat és úgy néz ki...
2017 őszi frizuratrendek Hajas László szalonjaiból... 2017. szeptember 29-én került megrendezésre a Hajas Cut & Color Competition 2017. rendezvénye, melyen a Hajas Szalonok dolgozói mérették meg magukat és szakmai tudásukat. Nézzük, milyen lesz a 2017 ősz-téli frizuratrend a Hajas Szalonok fodrászai szerint. 2017 őszi frizuratrendek Hajas László s...