Frizura Gyerekeknek, mosolyért Gyereknap

Réti Gerzson photography frizura gyermekeknek mosolyért

A Frizura Gyerekeknek, mosolyért kezdeményezés szervezői újabb nagy dobásra készülnek: azt tervezik, hogy közel 1200 állami gondozottnak rendeznek felejthetetlen gyermeknapi programot 2017. május 14-én, Budapesten. Lelkes fodrászok csatlakozását várják még!

A Frizura Gyerekeknek, mosolyért egy olyan civil összefogás, amelyre a történelemben eddig nem volt példa. 2016 augusztusában alakult a Facebook csoport, amihez 350 fodrász egységben csatlakozott az ország minden pontjáról, hogy az állami gondozásban élő gyerekek arcára mosolyt varázsoljon. Ezek a csodálatra méltó emberek egységben akkora élményekben gazdag eseményeket hoznak létre, amelyben az állami gondozásban elő gyerekeknek mindössze mosoly a fizetségük. Ehhez pedig nem kell más, mint egy kis alázat és szív.

frizura gyerekeknek mosolyért gyereknap 2017

„A Frizura Gyerekeknek, mosolyért egy olyan esemény, amely az összefogás és a szeretet fogalmát hirdeti a szülők nélkül élő gyerekek számára, akik ugyanúgy megérdemlik a gyereknapot, mint a családban élő gyerekek. Ehhez várjuk lelkes fodrászok csatlakozását, akik szívesen készítenének frizurákat az ide érkező kicsiknek.” – mondja Lázók Ágnes, a kezdeményezés főszervezője.

Aki csatlakozni szeretne és még több információt meg szeretne tudni a rendezvényről, az hívja Lázók Ágnest a 06704310149-es telefonszámon, vagy csatlakozzon a Facebook csoporthoz ide kattintva.

Frizura Gyerekeknek, mosolyért Gyereknap
2017. május 14. 10:00
UTE Atlétikai Stadion (1046 Budapest, Tábor utca 22.)

Szöveg: fodraszinfo.com
Kép: Frizura Gyerekeknek, mosolyértRéti Gerzson photography

Fontosnak tartod te is a kezdeményezést? Akkor oszd meg ezt a hírt, hogy minél többen értesüljenek róla. Köszönjük! 😉