Keresés

Ilyen volt az Alternative Hair Show 2023!

Alternative Hair Show 2023 - Beszámolónk következik

A tavalyi kerek évforduló után idén október 15.-én 41. alkalommal tért vissza az Alternative Hair Show Londonba, amely során az AHS legnevesebb művészeti csapatai bemutatóikkal most is egy neves célt szolgáltak: adománygyűjtéssel támogatták a leukémiakutatást. Emellett azonban a díjazások és a szebbnél szebb frizurák sem maradtak el, ugyanis itt tartották meg az International Visionary Awards döntőjét, illetve az AHS elnöksége is itt osztott ki elismeréseket. Érdekel mindez? Mutatjuk, milyen volt az eseménysorozat. Központban az Alternative Hair Show 2023!

Alternative Hair Show 2023 - megnyitó és díjátadók

Az AHS színpadára idén elsőként a rendezvényt régóta támogató Linda Evans érkezett, akit Tony Rizzo, az Alternative Hair Show alapítója és Anthony Mascolo, az Alternative Hair Show elnöke követett. Ők az idei show megnyitásaként minden AHS-művésznek trófeát és elismerést osztottak ki addigi munkájukért.

Utánuk a fodrászleganda, Trevor Sorbie MBE bejelentése következett, aki ezzel az AHS új, világméretű tiszteletbeli védnöke lett. Tony Rizzo elmondta: úgy gondolják, hogy akit Vidal Sassoon a "legjobb fodrásznak" nevezett, azt mindenképpen illik kitüntetni. Az elismeréshez Trevor Sorbie egy egyedi trófeát kapott, melynek átvétele után a következőket mondta: "Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy fodrász hősöm, Vidal Sassoon nyomdokaiba léphetek. Amikor elkezdtem a fodrászatot, fogalmam sem volt arról, hogy milyen jövő vár rám. Valójában egy ponton fel is adtam ezt, mivel úgy gondoltam, nem vagyok jó. Nagyot tévedtem."

Tony Rizzo, Trevor Sorbie és Anthony Mascolo az Alternative Hair Show 2023-on

International Visionary Awards 2023 - döntő

A díjak átadása után az International Visionary Awards döntőjével kezdődött el a program, amelyben mind az 51 döntős a színpadra lépett, így mi is megcsodálhattuk alkotásaikat, melyeket élő modelleken mutattak be. Ezután pedig kihirdették a győzteseket:

Férfiak

  • 1. helyezett: Daniel Gallego , Spanyolország
  • 2. helyezett: Yildis Charbachi, Svédország

Vágás és festés

  • 1. helyezett: Jaeyoung Lee, Dél-Korea
  • 2. helyezett: Sara Piera Cano, Spanyolország

Avantgárd

  • 1. helyezett: Ulderico Nasti , Olaszország
  •  2. helyezett: Tom Yek Teng Siong - Malajzia

Alternative Hair Show 2023 - a bemutatók

Az Alternative Hair Show ezután a "Tapestry" című extravagáns showműsorral folytatódott, melyben az AHS legnevesebb művészeti csapatai mutatták be lenyűgözően szép, ugyanakkor bonyolult munkáikat. Nézzük is meg Őket:

Gogen

Trevor Sorbie

Beauty Underground

Ken Zhou

 Sanrizz

Tindaro Orifici

Lorenzo Marchelle

Viktoria Viradii

 Saco

Rudy Mostarda

Lucian Busuioc

HC Salon

Shogo Ideguchi

Alternative Hair Show 2023, mint jótékonysági esemény

Ahogy már fentebb is írtuk, az idei Alternative Hair Show is egy neves célt szolgált: adománygyűjtéssel támogatta a leukémiakutatást. A kezdeményezés pedig most is nagyon sikeres volt, ugyanis a rendezvény végén ennek eredményét is bejelentették. Tony Rizzo, Anthony Mascolo és Trevor Sorbie zárták a műsort, akik egy csekk átadásával mondták el, hogy az idei kiállításon összesen 121 000 font, az az körülbelül 53 millió forint gyűlt össze. Tehát ez a fantasztikus este is azt bebizonyította, hogy a művészet igenis tudja támogatni a jótékony célokat.

Az Alternative Hair Show 2023 zárása

Képek: Alex Barron-Hough